Az Európába menekülő emberek legfőbb célországa Németország. A hírek szerint 2015-ben több mint 1 millió ember keresett ott menedéket. A menedékkérők szinte kizárólag a moszlim kultúrából származnak.

A menekültek ügye nagyon szerteágazó problematikát rejt magában, és éppen ezért meglehetősen sokféle vélemény alakulhat ki velük és befogadásukkal kapcsolatban. Én most csak egy szempontra hívom fel a figyelmet – egy olyan megközelítésre, amely éppen azért lehet fontos, mert Németország a legjelentősebb befogadó.

A 20. században német földről terjedt el az a zsidóellenes politikai gyakorlat, amelynek eredményeképpen Európa sok országában előbb üldözték, utóbb megsemmisítették a zsidó származású lakosságot. A második világháború utáni Német Szövetségi Köztársaság (s nem a kommunista Német Demokratikus Köztársaság!), magára vállalta az általa tagadott náci politikai gyakorlatból ráháruló erkölcsi és politikai felelősségét, s igyekezett egy olyan kárpótlási rendszert kialakítani, amely nem szűntette meg, de enyhítette a túlélők fájdalmát. Az NSZK-ban elindult és jelentős eredményekhez vezetett az a múltfeldolgozás is, amely az antiszemitizmus minden formáját elutasítja.

Németország tehát egykoron exportálta az állami zsidóellenességet. (Kétségtelen, hogy erre más országokban is volt kereslet – ezért lehetett viszonylag könnyen exportcikké tenni az állami antiszemitizmust.)

A párizsi székhelyű Institute of the Study of Global Antisemitism and Policy igazgatója, Günther Jikeli nemrég publikált egy tanulmányt, amely arról szól, hogy miként áll az antiszemitizmus az Európába kerülő muszlimok körében. (A tanulmány összefoglalója megtalálható a Szombat c. folyóirat 2016. februári számának 4-6. oldalán.) Feketén-fehéren kiderül: a magukat kereszténynek vallók körében jóval alacsonyabb az antiszemitizmus szintje, mint a magukat moszlimnak vallók esetében. Egyértelmű, hogy a moszlimok sokszorosan zsidóellenesebbek, mint a keresztények.

Mindebből az következik, hogyha Németország milliós nagyságrendben fogad be moszlimokat, akkor akaratlanul és járulékosan importálja a zsidóellenességet.

A 20. században tehát a náci Németország az állami politika szintjén szándékosan exportálta az antiszemitizmust, a 21. század demokratikus Németországa pedig az állami politika szintjén tökéletesen elutasítja a zsidóellenességet, de ténylegesen importálja azt.

Ezt hívom német csapdának.