Prof. Dr. Geheimhofrat Andreas Gerő
Palais Festetics
Judenpest

Méltóságos Uram!

Ön meg fog bocsátani nekem, hogy ismeretlen létemre bátorságot veszek zavarni Méltóságodat. Hiszen Ön nem ismer engem, én annál inkább ismerhetem Önt. De még ez sem lenne kellő ok Méltóságodat zavarni. Vagy mégsem így állunk! Hiszen a tudás értelmében Ön mégiscsak ismer engem, jobban mint én! Jobban tud engem nálamnál!
Avagy a hála, hogy megismerhetem magam, nem jogosít föl némi betolakodásra, Méltóságod drága idejének rablására? Igen, akikkel jót teszünk, gyakran pimaszul jogosítottnak érzik magukat, hogy visszaéljenek jótevőjük angyali jóságával.
De hiszen van okom a betörésre. Van okom erre, mizériámon túl is. Szívem vágya egy tervemhez megnyerni Önt.
Méltóságos Úr felnyitotta a szemem. Nem a fogalom, hanem a nyelv számít a Teremtő színe előtt. Amit írtam, a közbeszéd részévé vált, s mint ilyen – amint más összefüggésben kimutatni méltóztatik – új minőséget kapott. Nekem nem lehet semmi közöm egy olyan elmélettel, amelyről Méltóságod kimutatja, hogy a legközönségesebb népi érzületek kivetítődéseinek egybemosódása. Tünet voltam, az antisz… (nem irom le többé e szót, sem azt, hogy karakter.) Ön felszabadított, nem vagyok sem zsidó, sem nő. A tünet a betegséggel eltűnik. A nemiségről talán írhatok. Igen, hiszen erről szól ez a levél is, minden levél. A nemiség nem tűnik el. Ön engem helyemre tett: helyretett. De meg is értett és azt is tudom, miért. ÖN, akárcsak én, tudta, miféle válaszra számíthat a nőktől, ha nemiségükkel szembe kerül. Nemiségükkel szembe kerítettem magam. A nők egyenlőségéért küzdők nem veszik észre, hogy fejtegetéseim végén a férfiak ellen fordulok. Hogy mindig is ellenük fordultam. És épp ezért illetnek a leghevesebb vádakkal. Megírtam mindezt az Előszóban.
Könyvem megjelenése után igaztalanul bántottak. Plágiumgyanuval mérgeztek. Az irigység nem fájt. Az irigység igazol. Voltak tisztelőim, még az egyszerű emberek közt is. Egy korlátolt képességű rajongóm, az „Österreichisch-Alpine Montangesellschaft –os Karl Wittgenstein legkisebb  fia, elhozta egy iskolatársát, egy munkásembert, aki tisztelete jeléül kis akvarellel ajándékozott meg.  Ez a jelentéktelen szobafestő, valami Adolf, tett egy sorsfordító megjegyzést: a zsidó kellő számú kereszteződés után meg tud megszabadulni a nőiségtől. De ehhez, lótenyésztők szerint hét generáció kell.
Túl sok volt a nőiség ebben a lagymatag fogadtatásban. Olaszországba menekültem. Hová máshová? Testem, láttam, kínban torzult, mint Michelangelo rabszolgáié. Milyen fatális egyezés: akárcsak Méltóságos Uram, magam is Umbria iránt érzek lelki vonzalmat.
Bécsbe visszatérve az Ön sorai vártak. És abban az istenáldotta hangulatban, amikor a nagy ember számára az új tapasztalat mélyebb jelentést kap a mindig jelenlevő múltban, megismerkedtem Méltóságos Uram egy honfitársával, Hügel Francikával, aki Hajnalka nevű húgát kisérte Bécsbe. A kisleány, akit a pesti Opera tavasszal befogadott balettiskolájába, a mi nagyobb tekintélyű Operánknál is próbálkozott. Épp a sikertelen vizsga után, az Operából kijövet találkoztunk.
Méltóságod tudja, hogy nincs az a férfi, aki ha igazán komolyan elgondolkodik a nőkről, komoly véleménnyel lehetne róluk. Vagy megvetjük őket, vagy sosem gondolkoztunk komolyan felőlük.  Francimban nem vagyok képes megvetni őket. Megszabadultam tehát a gondolkodástól. Emlékszik Ön a Carmenből ezekre a sorokra:
L’un parle, l’autre se tait;
Et c’est l’autre que je prefère;
Il n’a rien dit, mais il me plaît.

A másikat szeretni a másikban, nem magamat, aki hallgat.
Franci istenáldotta, csodálatos tehetség, szinésznő, s nekem, úgy érzem, megadatott a tehetség, hogy olyan szerephez juttassam, s nem csak a polgári életben, mely méltó kiteljesedést biztosít számára. S az ő keményszorítású kézfogása, erőteljes vonásai erőt adtak, hogy túllépjek a fajilag kijelölt reprodukciós hajlandóságomon. Meg kell szabadulni a szexualitás gravitációs erejétől, mert a gravitáció kölcsönös erő. Nem engedi a géniuszt. Hogy felszabadítsam magam, a magam és a fogalmak viszonylagossága által diktál kényszeren túl kell lépnem. A faj fogságában reproduktív maradnék, csak a mások munkáit világítanám meg. De nem a fajt kell száműznöm, hanem be kell látnom, a faj változik. Ha változik, már nincs is.
Önt olvasva felszabadultam. Az elmúlt három napban, amióta szállást vettem itt, ahol Beethoven kilehelte halhatatlan lelkét, megírtam egy szindarabot. Francimnak. Magamnak.
Méltóságos uram átlát rajtam, de épp ezért meg is látja a bennem fénylő energiát. Drámámban Francim képességeihez méltó lehetőséghez jutna. Részben verses dráma ez. Francim egész életében játszhatja majd, az életállomások más-más megállójára érve. Már azt is kigondoltam, hogy később, ha Francimból kihúny már a szerelmi gyúanyag, felléphet a saját anyja szerepében. Ebben a változatban az anyát teszem számára főszereppé. Kishúga egy idő múltán átvehetné a mostani főszerepet. Ez az ártatlan állapotú bimbó, már ha a nőiség ismeri az ártatlanságot – melyben én, mint férfi mindig meg kell maradjak – többre képes, mint sejtené.
Igen, a férfi ártatlan marad, s tiszteli a maszkulin nőiességet, ami Franciból is árad. De mit tegyünk a najádok jelenlétében, mit tegyünk, ha tenyerem öble még mindig telve van a serdülőn görbedő hát érzetével, a bőr elefántcsontsima síkosságával? Mennyire más ez, mint Francim kezének érdessége. Francim, ha végigsimítja mellemet, egyszerre dörzsöl és simogat, izgat és taszít.
Azt hittem, meg kell tagadnom ebben a nőies korban a közösülést, s ezzel elpusztítom a nő eszméjét. Ezt Ön nem tudhatja, de higyje el nekem, tévedtem: a közösüléssel kell elpusztítanom a nő eszméjét. Ki kell vetni a közösülésből a nőt.
Önnek meg kell velük ismerkednie! Ha pedig varrónőre lenne a Méltóságos asszonynak szüksége, Francim anyja a Nefelejcs utcában varr. Henrich Emma a neve.
De nem ez a fontos, bocsásson meg.
Méltóságos Uramat köztudomásúlag bensőséges kapcsolat fűzi a legmagasabb körökhöz, a császári családhoz is. Tehát csak egy szavába kerül, hogy a darab ősbemutatója a Burgtheaterben legyen. S tudom, Pesten is hallgatnak Méltóságod szavára.
Különben nincs szükségem Méltóságos Urnak a művészetek pártolásában mutatott jóindulatára. A géniusznak nincs szüksége támogatásra. A géniusz a nőiségtől áthatott világban is áttöri a közöny és kicsinyesség élősködésből szőtt falát, még a zs. -k által uralt szinházi világban is. Vagy gondolja, ez is antisz… megjegyzés?
Ez se fontos. Hanem amiben méltóságos uram kiváltságosan segítségemre lehet és Önt ismerve lesz is, az a darab témaválasztásával összefüggő kényes kérdés. A legfelsőbb kegy megőrzése. Ebben kell segítenie.
Kétségtelen, a darabnak ihletője a megboldogult trónörökös szerelmi halála. Rudolf trónörökös vonzalma szembeötlő módon a maszkulin nőiség diadala. Ami tehát erről szól, az tisztelettevés, hommage, csak az elragadtatás hangja lehet. Innen a cím is: Éljen a szerelem! Láthatja, az Ön bírálatára egészen megváltoztam! Esengve kérem hát, mint a Gólem a  teremtőjét, hogy segítsen.
Megtettem azokat az apró művészi retouch-okat, amelyek szükségesek. A Habsburg háznak nyoma sincs darabomban, főhősöm gróf Edwin Fürst von und zu Lippert-Weilersheim, bár egyenlőre bécsi kastéllyal. A boldogult emlékezetű baroness helyébe egy ünnepelt és sikeres színésznőt állítottam és a balkimenetű vadászházbeli kaland helyét szerencsés házasság foglalja el. Apropó, feltűnt Önnek, hogy Vetsera Mária egy Baltazzi lány? Egy dúsgazdag bankár elomló folyománya az ottomán keletről! Túlburjánzó! Ha még hinnék tévtanaimban, ez a keleti eredetű női befolyás bizonyítékaim közt szerepelne. Egy furcsa átvitellel a főherceg számára gyanús Baltazzi anyától jutottam a megoldáshoz: a lány helyett hirtelen a fiú származása kezdett foglalkoztatni: ha a gróf anyja maga is szinésznő, a leleplezéstől félve fel fogja adni ellenkezését és a gróf feleségül veheti az ünnepelt szépséget. Beauty and the Beast. Lehetne ez is egy változat.

Méltóságos uram!
Eddig nékem Pest csak a szerencsétlen Th. Hertzl és más hasonló slemilek származási helyeként volt ismert.  Francim, akinek minden szavát hiszem, állítja, Pesten kiváló tehetségek, bizonyos fokú szellemi élet körvonalazódik. A provincia bája, amit Méltóságod lokalitásként jegyez. Amiről jutja eszembe megint, amit még levelem elején kértem volna, hogy abbonálhatnék-e Budapesti Negyedre, s miként? És ha mód van: lehetne a régebbi számok megküldését kérnem? Schwarzspanierstraße 15 címre.
Arra gondoltunk, az Éljen a szerelem egy opera vagy oratorium alapjául szolgálhat. Francim altját meg kell hallgatnia! Visszaküldtem Pestre a szövegkönyvvel, csak a kis najád van velem. El fog menni Önökhöz, amint megengedi, hogy átlépje házuk küszöbét egy estélyükön. Vidám sanzonokat is tud, s ha kell magyarul is.
De a zenei változathoz zenész kell. Straussról  e tekintetben szó sem lehet. Egész életemben a Strauss féle bécsi dekadencia ellen küzdöttem. Ilyen az, amikor a női elem megfárad, ilyen a faj nélküli nőiség. Ezt mondtam rá, amikor meghallgattam a Zarathustrat. Ezt tenni Nietzschével! Kasztráció dobbal. A diagnózisom téves, de akkor se szeretem.
Egy új zenei nemzedéknek kell eljönnie, az igazi Liszt nyomán. Hazafias erő, ez lenne a megújulás. Franci szerint a pesti zeneiskola nagyszerű tehetségeket kínál, s nyilván olcsóbbak az itteni elkényeztetett zs –nál. Francim említett néhány fiatalembert, egy Dartók nevűt, meg egy Kálománt meg egy Jacobit. Tudom, hiba lenne fajuk felől faggatóznom. Francim sokat forog ilyen körökben, dicséri a zeneakadémistákat. Felismertem ebben az akadémistákra vonatkozó mondatában az igazságnak azt a kis töredékét, amelyet a hazugok, ha falnak szorítják őket, bele szoktak keverni historiáikba, hogy aztán ellophassák az igazság látszatát. Nem tetszik nekem ez a név, hogy Franci. El sem tudom dönteni, férfinév e vagy női. Inkább Sybillnek nevezem a darabban, vagy Albertine-nek. Formálódik bennem a dallam, amint határtalan vágyodásom, a reménytelenbe vágyódásom szavakba öltöm ezekre a soraimra:

„Túl az Óperencián boldogok leszünk, … túl az Óperencián béke vár reánk.”

Ha hirtelen meg kellene halnom, ezek a sorok illenének a síromra. Vajon hová fognak temetni. Mert ki vagyok térve, csakhogy ez se számít. Fiúból apává kell válnom, mint Krisztusnak. Vagy úgy érzi, túl erős a Lohengrin áthallás?
Arra gondolok, hogy a zenés változatban a főhősnő színésznő helyett legyen énekesnő vagy varieté táncosnő, akit Edwin külföldre akar követni, családja elszörnyedésére. Mondjuk Amerikába. Ön mély belső rokonszenvet fog érezni Edwin iránt. Táncoljon Edwin Francimmal csárdást. Ezt könnyen beilleszthetem.
Meggyőződésem, hogy a géniusz ennyi engedményével el tudja érni, hogy a Legfelső Hely megőrizzen jóindulatában.

Maradok az Ön odaadó híve
A legmélyebb tisztelettel, jószándékát remélve

Otto Weininger

Bécs, 1903, október 2.

P.S. A cím lehet  akár Csárdáskirálynő is, ha az segít. Kérem, legsietősebben táviratozza meg válaszát, Október 7- ig. S akkor beugrunk a nagybőgőbe. Francimtól tudom, Pesten így szokás örülni.  Nem élem túl, ha nem hallok Önről.