Szerző: | 2018. március 10.

 

  1. április 8-án Magyarországon választások lesznek, tehát új országgyűlés és új kormány alakul. Még nem tudjuk, hogy milyen erőviszonyok jellemzik majd az új parlamentet.

A demokráciában egy új választás mindig új kezdet is. Újra lehet, és újra is kell gondolnunk a megszokottnak tűnő viszonyokat. Az újragondolás célja az, hogy lehetőleg egy jobb országban éljünk. A konkrétumok szintjére lefordítva ez annyit tesz, hogy miként lehet a dolgokat jobbá tenni.

Ebben az írásban én Budapestről és a magyar államról kívánok szólni; mit tehet a város önmagáért és a magyar állam az ország fővárosáért – azért, hogy mindkét fél lehetőleg a legtöbbet nyújtsa magának és a másiknak.

 

Néhány tény

Magyarország fővárosa Budapest. Ezt a jogállást az ország alkotmánya, azaz Alaptörvénye is tartalmazza.[1]

Budapest súlyát illetően érdemes néhány tényt jelzésszerűen felidézni.

A város lakosainak száma 2015-ben 1 757 618 fő, területe 525,13 km². A lélekszámot tekintve az itt élők Magyarország 9,8 milliós népességének durván 18%-át, 93 000 km²-es területének nagyjából 0,5%-t teszi ki.

A statisztikai adatok szerint Budapest az Európai Unió lakosságszám szerinti kilencedik legnagyobb városa – előtte van London, Berlin, Madrid, Róma, Párizs, Bécs, Hamburg és Bukarest. Közvetlenül mögötte van Varsó, Barcelona, München és Milánó.[2]

A főváros 2015-ben a magyar GDP 36,6%-át állította elő. Ha európai összevetésben tekintjük ezt a számot, akkor a város adott gazdaságon belüli súlya Lisszabonnal, Helsinkivel, Ljubljanával, Szófiával és nagyjából Stockholmmal van egy szinten. Tallinn, Riga, Dublin, Vilnius és Amsterdam (noha nem főváros) előtte áll; Zágráb, Bécs, Prága, Bukarest, Pozsony mögötte foglal helyet.

A Magyarországon lévő külföldi érdekeltségű vállalatok 60%-a Budapesten működik.[3]

A Magyarországon beszedett összes helyi iparűzési adó 38%-át fizették be Budapesten 2016-ban.

Budapest kiemelten vonzza a külföldieket is. 2016-ban az országban eltöltött majd’ 14 millió vendégéjszakából Budapest több mint 8 millióval részesedett.[4]

Mindezek a tények azt bizonyítják, hogy Budapest az Európai Unión belül is jelentősnek számító és vonzó település. Magyarország életében pedig abszolút kiemelkedő szerepet játszik.

 

A tudatosan teremtett főváros

A reformkor nemzeti és vele szorosan összefonódó polgárosító szándéka hozta létre azt a gondolatot, miszerint kell az országnak egy szív, s ez a szív Buda és Pest egyesüléséből álljon elő, amelyet Budapestnek kellene hívni.[5] Budapestet végül is formailag egy 1872-es törvény[6] hozta létre, s 1873-ban ült össze először a város közgyűlése.

A főváros a magyar nemzetteremtés része és eredménye volt. Nem úgy jött létre, hogy hosszú évszázadokon keresztül mintegy szerves fejlődés nyomán királyi székhelyből vált nemzeti fővárossá, hanem tudatos nemzeti szándék emelte erre rangra.

Abban a történelmi pillanatban, amikor megfogalmazódott Budapest mint főváros szükségessége, az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Budapest-szándék több mint nemzeti szándék. Ha ugyanis sikerül Budapestet a történelmi magyar állam nemzeti építményévé tenni, akkor ez az egész térséget befolyásoló képződménnyé válhat.

A nemzetteremtés mindenütt igényelte a nemzeti nagyság és dicsőség mozzanatát. Ezt lehetett belelátni a történelmi múltba, lehetett hőskölteményekben megfogalmazni, de az akkori Európa számára civilizatórikusan is bizonyítani kellett, hogy az adott nemzet életképes, és magához zárkóztatja mindazt, ami a kor vívmányának tekinthető.

Az alkotók tudták: ha a magyar főváros civilizációs mintát teremt, akkor a tágan vett térség számára is vonzerőt biztosít. A Habsburg birodalom legjelentősebb városa Bécs volt, de úgy gondolták, hogy az új nemzeti főváros révén versenybe szállhatnak a császárvárossal. A királyi Budapest civilizációs versenytársa lehet a császári Bécsnek.[7] S ha nem is sikerül rövid időn belül utolérni a császárvárost, akkor is előállhat az a helyzet, hogy a térségben Budapesttel sem észak, sem kelet, sem dél felé más város nem versenghet.

Budapest létrejötte után politikusok, városvezetők, polgárok, vállalkozók, művészek s egyáltalán a városlakók, illetve a városba betelepülők sokat tettek azért, hogy a magyar nemzeti főváros méltó arca legyen Magyarországnak. A 19-20. század fordulójára elérték azt, hogy Budapest a kor normái szerint világvárossá vált.

 

A főváros helyzetének változásai

Az első világháborúig világvárossá, európai nagyvárossá vált Budapest egy 50 milliós lélekszámú nagyhatalom – az Osztrák-Magyar Monarchia – két fővárosából az egyik centrum volt. Ez persze önmagában is rangot adott neki. A Monarchia felbomlása-szétverése után a nagynak maradt Budapest egy kis ország fővárosa lett. Magyarország nemzetközi rangja hanyatlott, és ez nyomot hagyott Budapesten is. A két háború közti Magyarország fővárosának civilizációs megújulása lelassult – kevesebb beruházás, kevesebb tőke jelenléte jellemezte az akkori időket. Az uralgó politikai rendszer pedig inkább bűnösnek, mintsem példaadónak látta a fővárost.

Budapest a nagy felfutás után elkezdett provincializálódni.

A város szörnyűséges módon megszenvedte a második világégést. Pusztultak az emberek, pusztultak az épületek, az infrastruktúra. A Budát és Pestet összekötő hidakat a megszálló németek felrobbantották – fizikailag szűnt meg a város egysége.

A háború után – jelezve a főváros élniakarását – megindult az újjáépítés. Budapest feltámadt, de már nem az volt, ami annak előtte. A berendezkedő sztálinista típusú kommunista rendszer drasztikusan leépítette mindazt, ami a város polgári jellegét adta. Budapest nemzetközileg betagolódott a Szovjet Birodalom vöröset és szürkét egyesítő színvilágába – nagy és érdektelen város lett; folyamatosan szakadt le arról az európai köldökzsinórról, amely így vagy úgy addigi sorsát alakította.

Budapest 1950-től nagyobb lett, mint addig volt. 1949-ben ugyanis törvényt fogadtak el arról, hogy a város addigi agglomerációs övezeteit Budapesthez csatolják. Így létrejött Nagy-Budapest. Nagyobb lett a terület, a lakosság, a kerületek száma.

A ’60-as évektől a város valamelyest vitalizálódott; sorra épültek azok a lakótelepek, amelyek a népesség jelentős részének civilizációs megújulást hoztak, de sokan csak a munkaerő kilövő silóit látták bennük.[8]

Az eredetileg 19. század végi karakterű Budapest a sok szocialista panel téglalap bűvöletébe feledkezett bele. A város népességszámát tekintve soha nem volt akkora, mint a ’70-es évek végén és a ’80-as években. Több mint 2 millióan éltek akkor itt.

Budapest a tömeges szocialista kispolgárosodás színterévé vált. Az első világháború utáni időszakhoz hasonlóan provinciális maradt, noha ennek a szocialista korszakban más okai voltak.

A rendszerváltozás utáni, napjainkig tartó időszak Budapestet egyértelműen kiemelte provincializálódott állapotából. A város minden értelemben színesedett, kulturálisan sokszínűvé vált. Polgári karaktere felerősödött. A magántőke egyre jelentősebb jelenléte rozsdaövezeteket vitalizált, szórakozónegyedeket, bevásárlóközpontokat teremtett, korszerű irodaházakat, lakóövezeteket és jelentős gazdasági beruházásokat hozott létre. A város ismét kezdett megfelelni az európai sztenderdeknek. Budapest fokozatosan felébredt Csipkerózsika-álmából, és újra emelkedőpályára került.

 

A főváros igazgatása – eltérő modellek

1873-ban Budapestnek 10 kerülete volt. Ma 23 van belőlük. A számosság növekedése arra utal, hogy a város fokozatosan nőtt – egyre több és több település vált a főváros részévé. Eredetileg azonban a kerületek nem képviseleti alapon működtek – elöljáróságok voltak. Ez a szerkezet vélhetően azzal függött össze, hogy a nagy nemzeti-polgári vállalkozás létrehozói egységes és nem széttagoltságban működő fővárosban gondolkodtak. Úgy vélték – megítélésem szerint helyesen –, hogy az egység, illetve az egységesség fontosabb, mint a különbözőség. Felfogásukat visszaigazolta, hogy Budapest nagy fejlődési pályáját ebben a szerkezetben futotta be. Ebben a szerkezetben vált képessé arra, hogy a korabeli európai mintákhoz igazodva az eredetileg rendészeti és igazgatási funkciót átalakítsa, és a várost szolgáltatási egységgé is tegye.

Az egységesség érdekében brit minta alapján létrehoztak egy olyan szervezetet is – a Fővárosi Közmunkák Tanácsát[9] –, amelyik az állam és a törvényhatóság paritásos alapon működő közös szerveként központi módon szólhatott és szólt is bele a város életébe, döntően a városrendezés kérdéseibe. A Közmunkatanács – rövid megszakítással – 1870 és 1948 között működött, noha a két háború között már kisebb jelentősége volt, mint annak előtte. Eljelentéktelenedett, de bizonyos: nélküle a város nem lehetett volna naggyá.

1950-től a tanácsrendszer uralta el az országot és így Budapestet is. A tanácsrendszerben a pártállam politikai akarata dominált. Hiába módosítgattak a szerkezeten időről-időre, az emberek hiába választottak tanácstagokat, ettől a struktúra nem lett sem demokratikusabb, sem Budapest érdekeit jobban szolgáló.

A rendszerváltás után az 1990. évi LXV. tc. megszüntette a tanácsrendszert, és létrehozta Budapest Főváros Önkormányzatát. A kerületekben is választott önkormányzatok jöttek létre, saját polgármesterekkel és képviselőtestülettel. A fővárosnak is lett választott közgyűlése és saját főpolgármestere. Kisebb-nagyobb változtatásokkal majd’ három évtizede ez a szerkezeti megoldás van érvényben.

 

Új városegyesítés

Ennyi év után talán érdemes mérlegelni: mik az előnyei és hátrányai Budapest eddigi városirányítási struktúráinak?

Mérlegelésünk köréből nyugodt szívvel kizárhatjuk a pártállamhoz kötődő tanácsrendszert. Tehetjük ezt azért, mert a városirányítás a politikai diktatúra keretei között, annak alárendelten történt. Reményeink szerint Magyarország jövőjét nem a diktatúrához kívánja kötni, következőleg nem opció az egyeduralom bármely szerkezeti elemének vitalizálása.

Így valójában – most eltekintve a fontos, de itt nem tárgyalandó részletektől – két variációt mérlegelhetünk.

Az egyik szerint a fővárosnak van közgyűlése, tényleges hatalommal bíró vezetője, illetve vezetése, a városrendezésért egységesen felelős intézménye, de a kerületeket elöljáróságok irányítják, ahol az elöljáró vezetésével működik a közvetlenül választott kerületi választmány. Az elöljáróság végrehajtja a főváros döntéseit, noha néhány – törvényben rögzített ügyben – saját hatáskörben is eljárhat.[10]

A másik szerint a fővárosnak van kevert rendszerű, közvetett és közvetlen módon választott közgyűlése, kevés hatalommal rendelkező vezetője, illetve vezetése, a kerületek saját önkormányzattal és saját polgármesterrel bírnak, és nincs olyan egységes és közös városi-állami intézmény, amely rendelkezne a városrendezés tekintetében.

Az előbbi rendszer – kisebb-nagyobb korrekciókkal – 1873 és formailag 1950 között működött. Az utóbbi rendszer 1990-től napjainkig jellemzi a főváros irányítási szerkezetét.

Ha az 1873-tól tartó Budapest-történetet csak abból a szempontból vizsgáljuk, hogy a városegység elsődlegessége mikor érvényesült – és ebbe a számításba a pártállami városirányítási modellt is belevesszük –, akkor ez az idősor 117 évet tesz ki. Így tehát az 1990 óta tartó időszak az egységes városelképzelés és gyakorlat tekintetében igencsak különbözik az azt megelőző több mint száz évtől.

A két rendszert sokféle aspektusból vizsgálhatjuk. Itt most csak két nézőpontot emelek ki.

Az egyik aspektus nyilván az önkormányzatiság, a demokratikus képviseleti rendszer szempontja. Ebben az értelemben az 1990 óta létező rendszer minden eddiginél demokratikusabb, az önkormányzatiság elve, amennyire lehetséges, érvényesül. Az elöljáróságokon alapuló rendszer kevésbé demokratikus – inkább hierarchikus –, de éppen a fővárosi közgyűlés, illetve a kerületi választmány jelenléte miatt nem nélkülözi a választott jelleget.

A fentiekből következően az sem utolsó szempont – miután a kerületi önkormányzatok képviselőkkel, bizottságokkal rendelkeznek –, hogy az 1990 utáni többpárti politikai struktúra számára kívánatos a kerületi önkormányzatok fenntartása, hiszen a különféle pártok saját kádereiket helyzetbe tudják hozni, különféle jövedelmeket képesek számukra biztosítani. A demokratikus alapon működő pártklientúra pedig szükséges a többpártrendszer önkormányzati szintű működéséhez. S ráadásul az önkormányzati szint az országos politikába is belépőt jelenthet. Persze az egy nagy kérdés, hogy tartalmilag érdemes-e a kerületi önkormányzatokat pártviszonyok mentén működtetni, hiszen számtalan példáját látjuk annak, hogy a vélemények nem feltétlenül pártalapon oszlanak meg; ráadásul a felmerülő kérdések nagy részének a helyi közpolitikát, és nem a pártpolitikát illető vetülete van.

Amennyiben a fővárosi közgyűléssel bíró elöljárósági rendszerben gondolkodunk, ott értelemszerűen főként nem a politikai, hanem a szakirányítási dimenzió kerül túlsúlyba. A helyi lakosok az önálló kerületi önkormányzat hiánya miatt a kerületi választmány révén tudnak, tudnának közvetlen kontrollt gyakorolni.

De van egy olyan szempont is, amely legalább olyan lényeges, mint a lehető legnagyobb mértékű önkormányzatiság és a demokratikus részvétel elve: melyik szerkezet képes hatékonyabban működtetni Budapestet; melyik szerkezet garantálja inkább, hogy Budapest a maga sokszínűségében egységes város legyen-e avagy – mint mostanság – 23 kerület „szövetségi városaként” működjön?

Ennek a szempontnak a figyelembevételével egyértelmű, hogy az 1873 utáni szerkezet a kívánatosabb. Nemcsak azért, mert Budapest ebben a szerkezetben lett európai rangú várossá, hanem azért is, mert ebben a szerkezetben tudott azzá lenni. Azaz a struktúra nem gátolta, hanem pont ellenkezőleg, elősegítette az európai nagyvárossá – vagy ami akkor ezzel egyenértékű volt –, világvárossá válást. Nem önkormányzattal bíró kerületek viszálya nyomán dőlt el, hogy felépüljenek-e a Duna hidak, nem kerületi szinten működő eltérő szabályozások szabták azt meg, hogy hány kutya lehet egy háztartásban, nem a különböző önkormányzatok szeszélyétől függött, hogy a Nagykörút kapjon-e egységes karácsonyi díszkivilágítást, s az sem, hogy egy terület milyen mértékben beépíthető. A város közgyűlése és a Fővárosi Közmunkatanács egységesítette Budapest képét, karakterét – a nélkül, hogy az eltérő városrészek sajátos jellegét megszűntette volna.

Az 1990 óta működő, Budapestet 23 városra tagoló önkormányzati rendszer jelentős részben formálissá tette a főpolgármester, illetve a főváros vezetésének hatalmát. A város legfőbb választott vezetője, a főpolgármester, a magyar protokollrendszer szerint a második rangosztályba tartozik; eszerint miniszteri rangú személy. Hatalma azonban jóval kisebb, mint azoké a minisztereké, akiket a protokoll ide sorol.[11] A rangja miniszteri, de ezenkívül semmi más nem az. Az 1990 óta működő rendszer a fővárosi közgyűlés szerepét az elöljárósági rendszerhez képest lefokozta, és kiiktatta a városrendezésért felelős és hatalommal bíró szervezetet.

Az adott rendszer sajátos szürrealitását sok példával lehetne illusztrálni. Engedtessék meg egy legfrissebb eset.

Egy 21. századi európai nagyváros státuszához hozzátartozik a szórakozónegyed vagy szórakozónegyedek jelenléte. Ez fontos turisztikai szempontból, de fontos azoknak a fiataloknak is, akik ilyen módon kívánják szabadidejüket eltölteni. A szórakozónegyed esetében egyszerre kell figyelni arra, hogy ez jó a városnak, de nem lehet úgy jó Budapestnek, hogy rossz legyen Budapest lakosai egy részének; azoknak, akik a szórakozónegyed területén laknak, és életüket elnehezíti, hogy hajnalig zajossá válik a környék.

Itt nyilván kompromisszumokat kell kötni. A jelen szerkezetben a nem feltétlenül jó  kompromisszum útját az jelenti, hogy a ma létező ún. „bulinegyed” területén lévő önkormányzat helyi népszavazást ír ki a kérdésről.[12] A bulinegyed főutcájának egyik oldala a népszavazást kiíró önkormányzathoz tartozik, a másik oldala egy másik önkormányzat területén van, amelyik nem írt ki népszavazást arról, hogy éjfélkor be kell-e zárni a szórakozóhelyeket.

A struktúrából az következik, hogy – amennyiben az egyik kerület népszavazása érvényes és eredményes – az utca egyik oldalán éjfélkor záróra lesz, a másik oldalán bármeddig nyitva lehetnek a szórakozóhelyek.

A megoldási mód mindenképpen demokratikus, az eredmény viszont szürreális lehet.

Úgy vélem, hogy előbb-utóbb érdemes lenne újragondolni az 1990 óta létező budapesti önkormányzati szerkezetet. Most már több évtizedes tapasztalat gyűlt fel a működést illetően – nagyjából-egészében pontosan lehet látni az eddigi struktúra előnyeit és hátrányait. A hozzáértők nyilván sok pro és kontra érvet tudnak felsorolni. De egy ilyen diskurzusban, megítélésem szerint, két alapelvnek mindenképpen érvényesülni kell: az egyik a demokratikus társadalmi részvétel, a másik Budapest egységének gondolata. A kettő kompromisszumát kell megtalálni, mert megítélésem szerint a mai rendszer nem képes kielégítően biztosítani Budapest elgondolóinak, létrehozóinak alapvető eszméjét: az egységes főváros ideáját.

1873 után – nagyon megváltozott körülmények és feltételek között – ismét meg lehetne teremteni a városegyesítést, a város sokszínűségében megőrzött és fejleszthető egységét.

 

Az állami felelősség

Budapest hatékonysága, emelkedési pályája persze nem csak azon múlik, hogy miként alakul a város irányításának szerkezete. Piacgazdaságot feltételezve az sem mindegy, hogy mennyi magántőke áramlik be a városba; mennyire vonzó befektetési célpont Magyarország fővárosa. Ezt a tényezőt tudatosan nagyon nehéz befolyásolni, de van egy másik faktor, ami céltételezett cselekvés mentén tőlünk függ. Nevezetesen arról van szó, hogy ha a fővárost egy nemzetközi kihatásokkal bíró nemzeti vállalkozásnak értelmezzük, akkor ebben mennyi a magyar állam szerepe. Azaz a város hatékony igazgatása az egyik tényező, de legalább ilyen fontos az, hogy a magyar állam mit tesz az ország fővárosáért.

Ez nem egy elvont, istentől-embertől elrugaszkodott elvárás.

A magyar államnak felelőssége van Budapest iránt. Mint ahogy Budapestnek is felelőssége van a magyar állam iránt. Ez a felelősség döntően abban áll, hogy lakosainak beleszólási jogát biztosítva hatékonyan üzemeltesse és fejlessze az egységes Budapestet. Ezért sem mindegy, hogy milyen képviseleti, illetve irányítási szerkezetben működik a város. De erről már beszéltem.

Most a magyar állam felelősségéről ejtek szót.

A magyar állam felelőssége szinte minden téren létezik. Gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális vetületben egyaránt. Ez a többszörös felelősség történetileg is létezett – noha az Fővárosi Közmunkák Tanácsa révén csak egy dimenziója intézményesült –, de leginkább a maga természetességében, szervességében érvényesült.

A fővárosi rang – persze egy időben létezett a székesfőváros titulus is – annyit jelent, hogy az állam legfőbb intézményei itt összpontosulnak. Ezek az intézmények – pontosabban szólva fizikai, térbeli megfelelőik – olyan erős jelenléttel bírnak, hogy képesek karaktert adni a városnak, és kivétel nélkül az állam közreműködésével jöttek létre. Nem a főváros, hanem Magyarország finanszírozta őket. A Budapest életét és látképét meghatározó Duna-hidak esetében is (a Lánchíd kivételével) megkerülhetetlen volt az állam pénzügyi szerepvállalása.

Ha Budapest a főváros, akkor itt van az országgyűlés – épülete Pest látképét erőteljesen meghatározza. Ha Budapest a főváros, akkor itt van a Kúria, a legfelsőbb bírói fórum – revitalizálódó épülete a Kossuth téren található. Ha Budapest a főváros, akkor itt teremtik újjá a millennium alkalmából a királyi palotát, amely nélkül Buda látképe elképzelhetetlen. Ha Budapest a főváros, akkor itt építik fel a magyar nagyság és dicsőség emlékét, a Millenniumi Emlékművet, amely nem egyszer szolgált az ország kultúrájának szimbolikus megjelenítéseként. Ha Budapest a főváros, akkor itt kapnak helyet a nagy közgyűjtemények a Nemzeti Múzeumtól a Szépművészeti és Iparművészeti Múzeumon át az újonnan épülő múzeumi negyedig.

A főváros tele van nemzeti intézménnyel. Többek között ezért főváros.

A fővárosi minőséghez tartozik az is, hogy ez a város biztosítja a külföld felé a magyar állam önreprezentációját. Itt vannak a diplomáciai képviseletek, ide látogatnak a külföldi állam- és kormányfők, ide összpontosulnak az ország vagy különféle intézményei által szervezett nemzetközi események, konferenciák.

Budapest Magyarország arca – legalábbis az az arc, ahol a magyar nemzet és a magyar állam mind a külföld, mind saját lakossága felé megmutatja önmagát.

Budapest életében mindig is nagy szerepe volt az államnak, egyszerűen azért, mert ez a város a főváros, ez a város egy európai rangú város és ez a város jeleníti meg a magyar államiságot.

A magyar államnak tehát feladata és felelőssége is van Budapest iránt. Egy állam esetében azonban a felelősség nem pusztán elvont fogalom, hanem nagyon is konkrét kategória. Az állam pedig akkor képes konkrétan felelősséget viselni, ha intézményesültséget társít ehhez. A honvédelem felelősségét a hadsereg példázza, a végrehajtó hatalom felelősségét a kormány és intézményei jelenítik meg, a törvényhozás felelőssége az országgyűlés képében jelenik meg, a bírói hatalom felelőssége pedig a többszintű bírósági rendszerben ölt testet.

Ha igaz az, hogy a magyar állam felelősséggel bír Budapest esetében, akkor ennek ideje intézményes formát adni. Nem úgy, ahogy eddig történt. Nevezetesen akként, hogy egyedi döntések és különféle minisztériumokhoz tartozó hatáskörök mentén realizálódik ez a sokszor ötletszerű, lobbiérdekeket érvényesítő, összehangolatlan tevékenység. A közelmúltban és jelenleg is több állami projekt valósult, illetve valósul meg Budapesten. Van, amelyiket az Emberi Erőforrások Minisztériuma, van, amelyiket a Miniszterelnökség felügyelte. És folytatni lehetne a sort…

Itt is engedtessék meg egy példa: a 2014-től többször átadott Várkert Bazárról van szó. A Miniszterelnökség Európai Uniós és magyar költségvetési pénzből újította fel az épületegyüttest. A munka sok minőségi hiányossággal készült el, de nem ez a döntő. A hibák kijavíthatók, és ki is javítják őket. A Várkert Bazár Buda látképének kiemelt eleme, romos állapota Budapest szégyene volt. A felújítás esztétikailag harmonikussá tette a panorámát, a 19. századi királyi Budapest patináját jeleníti meg. Mindazonáltal soha senki nem döntötte el azt, hogy az épületegyüttes miként illeszkedjék a 19. századihoz képest megváltozott város szövetébe. Továbbá azt sem döntötték el, hogy használható-e kiállítás, illetve kiállítások céljára a Várkert Bazár épülete. Én két ott megvalósult kiállítás létrehozatalában vettem részt. Bizton állíthatom, hogy a kialakított terek csak a legnagyobb nehézségek árán alkalmasak egy történeti kiállítás számára. Valójában inkább az alkalmatlanságról van szó.

Sok pénzért megszűnt a város egyik szégyenfoltja, de éppen a funkciók tisztázatlansága miatt nem egy vitális tér jött létre. A Várkert Bazár nagyjából-egészében pont annyira kívül esik a város szövetén, mint akkor, amikor zárva tartó romként csak ott állt. Szép lett, de nem tudni, hogy mire jó. Nem része Budapest kulturális vérkeringésének, mert senki nem gondolta át azt, hogy milyen koncepcióba illeszkedjék az épületegyüttes funkciója.

A széttagoltság – minden kormányzati jó szándék ellenére – kevésbé használ Budapestnek. Az összehangoltság lenne kívánatosabb.

Megítélésem szerint éppen ezért Budapest kiemelt jelentősége miatt itt lenne az ideje, hogy az állam a maga végrehajtó hatalmi rendszerében létrehozzon egy Budapest kormánybiztosságot, amely minden olyan állami fejlesztést kezdeményez és koordinál, amely az egységes főváros és így az ország javát szolgálja. Jelenleg – éppen a széttagoltság miatt – még azt sem lehet egyértelműen megállapítani, hogy egy költségvetési évben hány forintot fordít a magyar állam Budapestre.

Ez így nincs rendjén.

A Budapest kormánybiztosság – az átalakított fővárosi önkormányzattal együttműködve – konceptualitásba rendezve az eddigieknél jóval hatékonyabban kezelhetné Budapest problémáit, gondoskodhatna a város fejlődési és fejlesztési pályájáról. Az oly nagy szerepet játszó magántőke számára is fontos lenne a kiszámítható, kalkulálható állami és önkormányzati környezet.

A magyar állam 2017-ben létrehozott egy tárca nélküli miniszteri pozíciót a vidéki városok fejlesztésének összehangolására, tehát tisztában van azzal, hogy a vidéki városfejlesztés olyan kormányzati felelősség, amelyet intézményesíteni kell.

Ma a Budapestet érintő állami szerepvállalásért több miniszteri és kormánybiztos felel. Ezen a területen semmifajta egységesség, egyeztetett konceptualitás sem tapasztalható.

A főváros esetében tehát továbbra is létezik a projektalapú, összehangolatlan széttagoltság. S úgy tűnik, hogy ez sokaknak érdeke is, hiszen mindegyik projektgazda – lett légyen szó szakminisztériumról vagy miniszterelnökségről – saját hatalmi körét tágítja. Nem valószínű, hogy önként lemondanának erről az érdekorientált rendetlenségről. Nekik ez lehet, hogy így jó, de bizonyosan nem jó Magyarországnak és különösen Budapestnek.

Úgy látszik, hogy a kormányzat már teljeskörűen felismerte intézményes felelősségét a vidéki városok iránt, de a kellő mértékben és államigazgatási szinten még nem tudatosította felelősségét Budapest iránt.

 

Amiről nem esett szó

Tisztában vagyok azzal, hogy az itt elmondottak korlátozottsággal bírnak.

Gondolkodásom csak Budapest lehetséges fejlődési potenciáljára, illetve az állam ebben való szerepére korlátozódott. Ezen belül is „csak” arról szóltam, milyen modell mentén lehetne újraformálni Budapest önkormányzati szerkezetét, illetve hogy az állam hogyan tudná koncentráltan és intézményesülten érvényesíteni a főváros iránti felelősségét. Nem esett szó a részletekről pedig, mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik. De én most nem a részletekkel, hanem egyfajta konceptualitással foglalkoztam.

Egyetlen részletre azonban kitérnék.

Nem gondolom, hogy az állam és Budapest egyenrangú részvételével egykor működött Fővárosi Közmunkák Tanácsát vissza kellene állítani. Egy ilyen intézmény a mai alkotmányos rendszerben bizonyosan alkotmányos aggályokat is felvetne, hiszen sértené az önkormányzatiság elvét; sokan azt vélelmezhetnék, hogy a központi kormányzat uralni akarja a főváros önkormányzatát.  Megítélésem szerint a tisztán állami pénzből készülő beruházások esetében az államnak joga van maga dönteni, de figyelembe kell vennie az egységessé és így erőssé vált főváros véleményét. Az egységes fővárosnak is joga van a maga által kezdeményezett beruházások esetében az önrendelkezéshez, s képes kézben tartani a városrendezés ügyét. Tehát úgy gondolom, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa ma már nem egy időszerű intézmény, hiszen ahhoz képest, amikor létezett, igencsak megváltozott a város és az állam hatásköre és tevékenysége, szándékaik érvényesítési lehetősége, az anyagi források köre s az alkotmányos rendszer is. A tanács két háború közti eljelentéktelenedése pedig egyáltalán nem volt véletlen; már akkor is meghaladottá vált. Arról nem is beszélve, hogy az 1870-es évekhez képest ma már nagyon mást jelent a közmunka kifejezés. Pontosan annyit változott a közmunka kifejezés tartalma, mint amennyire elavult a Közmunkatanács intézménye.

Ez nem jelenti azt, hogy a két alkotmányos entitás, azaz a magyar állam és Budapest főváros önkormányzata között ne jöhetne létre állandó egyeztető fórum.

Gondolatmenetem korlátozottsága azonban nem csak a részletek hiányában jelenik meg. Egész érvelésemben a Budapest szót használtam, ami valójában csak az ország jogilag vett fővárosát jelenti. Egy szót sem ejtettem arról, amit az agglomeráció jelent.

Budapest agglomerációs övezetében több mint 1,2 millió ember él. Nagy részük szervesen kötődik a városhoz – ide jár be dolgozni, itt járnak iskolába a gyerekei, itt vesz igénybe egészségügyi és egyéb szolgáltatást. Táplálják a várost, és élnek a városból. Budapest teljesítményének az ő teljesítményük is a része; Budapest szükségletei pedig részben az ő szükségleteik.

Mentségemre szolgál, hogy noha gazdaságilag és társadalmilag ők igen fontos szereplők, de közvetlenül nem vonatkozik rájuk sem a fővárosi önkormányzat működése, sem egy lehetséges Budapest kormánybiztosi intézmény.

Mint erre utaltam, számtalan érdek szól az ellen, hogy a mai helyzet változzék. Kétségtelenül igaz, hogy Budapest az elmúlt majd’ 30 évben is működött, és az állam is így-úgy hozzátette a magáét a főváros fejlődéséhez, arculatának változásaihoz. De azt is tudjuk, hogy ebben a működésben számtalan hiányosság volt és van, és az is egyértelmű, hogy mind a főváros, mind az állam működhetne jobban, hatékonyabban.

Elgondolásaim arról szólnak, hogy ez lehetőleg így is legyen!

 

Summázat

Budapest nemzeti érték. Hogy azzá váljon, azért sokat tettek elődeink.

A tények és az adatok azt bizonyítják, hogy Budapest minden értelemben sokkal nagyobb szerepet játszik az ország életében, mint lakossági aránya azt indokolná.

Budapest nemcsak magyar, hanem nemzetközi szintű, európai metropolisz. A nemzeti jelleg és tartalom mellé európai karakter is társul.

Budapest a rendszerváltás után szerkezetében demokratizálódott, de csonkult egysége.

A magyar állam mindig is sokat tett fővárosáért.

Azt gondolom, hogy Budapest és a magyar állam szimbiózisa lehetne hatékonyabb és jobb a mostaninál.

Ehhez az kell, hogy Budapest irányítási szerkezete megváltozzék: a demokratikusan választott fővárosi önkormányzat élén álló, közvetlenül választott főpolgármester, illetve a város vezetése tényleges hatalommal bírjon, és a kerületek ne önkormányzati, hanem a fővárosi önkormányzatnak, illetve a főpolgármesternek alárendelt elöljárósági struktúrában működjenek.

Az állam részéről pedig helyes lenne, ha létrejönne egy Budapest kormánybiztosság, amely képes kezelni azokat a problémákat, amelyekre az önkormányzatnak nincs költségvetési kerete, s a fővárosi önkormányzattal karöltve koncepcionális módon alkalmas Budapest fejlesztésében kezdeményezni és koordinálni az eleddig széttagolt és sok esetben koncepcióhiányos állami részvételt.

Ez az elgondolás tehát két lábon áll. A fővárosi önkormányzat reformja segíti Budapest felelősségének érvényesítését önmaga és a magyar állam iránt, az állam intézményes felelősségének érvényesítése pedig segíti Budapestet abban, hogy befussa azt a pályát, amit a magyar história nyomatéka és a város európai beágyazottsága jelent.

Véleményem szerint az a legszerencsésebb, ha ez a két változás párhuzamosan valósul meg. De ha csak egyik része realizálódik, az is nagy előrelépés.

Jókai Mór a millennium után azt írta: Magyarországnak nem nőni, hanem emelkedni kell!

Ha Budapest emelkedik, akkor Magyarország is emelkedik.

Win-win helyzet. Csak rajtunk múlik, hogy mennyire élünk vele.

 

 

Megjelent: http://www.es.hu/cikk/2018-02-16/gero-andras/budapest-es-a-magyar-allam.html

[1] Alaptörvény: Alapvetés, F cikk (1). https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100425.ATV

[2] Ha a brit kilépés jogérvényessé válik, akkor Budapest a 8. helyre lép előre. https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3_legn%C3%A9pesebb_v%C3%A1rosai

[3] http://www.mvfportal.hu/data/regio/20/news/budapest%20gazdasaga.pdf

[4] A statisztikai adatok forrása a Központi Statisztikai Hivatal.

[5] Széchenyi István: Világ, vagy is felvilágosító töredékek némi hiba ’s előítélet eligazítására. Pest, 1831. 509, 516. p.

[6] 1872. évi XXXVI. törvénycikk: Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakitásáról és rendezéséről. https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5570 A törvény rögzíti, hogy „Buda és Pest sz. kir. fővárosok, valamint Ó-Buda mezőváros és a Margit-sziget, ez utóbbiak Pest vármegyéből kikebeleztetvén, Buda-Pest főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesittetnek.”

[7] Császári Bécs, királyi Budapest. Fotográfiák a századforduló idejéből. Szerkesztette: Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke. Hanák Péter előszavával. Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1996.

[8] Ahogy Petri György Lakótelep című verse megfogalmazza:

„Tízemeletes kilövősilók:
a munkaerő sorozatvetői.”

A vers eredetileg az Örökhétfő című kötetben jelent meg.

In: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=782&secId=72452

[9] 1870. évi X. törvénycikk

a Duna-folyamnak a főváros mellett szabályozásáról s a forgalom és közlekedés érdekében Buda-Pesten létesitendő egyéb közmunkák költségeinek fedezéséről és e közmunkák végrehajtási közegeiről https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5416

[10] Lásd erről: 1893. évi XXXIII. tc. Budapest székes főváros kerületi elöljáróságairól. https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=6516

[11] www.protokoll.uni-nke.hu

[12] A VII. kerületi népszavazásról: https://index.hu/belfold/2017/10/03/nepszavazas_fog_donteni_a_bulinegyed_sorsarol/; http://nepszava.hu/cikk/1149284-bulinegyed—megvan-a-nepszavazas-idopontja. A népszavazási kiírása a kerület egészére vonatkozik – így azok is szavaznak, akik egész máshol, de értelemszerűen a kerület területén élnek. Azok viszont, akik a bulinegyed VI. kerületi oldalán laknak és teljes mértékben érintik őket a szórakozónegyed létéből adódó problémák, nem szavaznak.